Üzemmérnökség vezető, közéleti szereplő és nem utolsó sorban édesanya

 

A csornai születésű Molnár Rita Noémi a veszprémi egyetemen vegyészmérnök diplomát szerzett, ami után elvégezte a marketing- és reklámmenedzser, később pedig a mérnök-közgazdász szakot. Jelenlegi munkája a környék huszonegy településének víz- és szennyvízellátásával foglalkozó Pannon-Víz Zrt.-hez köti, amelynek üzemmérnökség-vezetője. A megyei közgyűlésbe 2000-ben került be Fidesz pártlistán. Az első négy évben az egészségügyi és szociális, valamint az idegenforgalmi és külkapcsolati bizottság tagjaként tevékenykedett, a következő választási ciklusban pedig már a pénzügyi és vagyonkezelő bizottságot vezette, s a legutóbbi alkalommal a frakció újból megerősítette pozíciójában.

Tovább olvasható a Rábaközi Magazin weboldalán >>

Pályázat