Fergeteges néptánctalálkozó Kónyban

Fergeteges hangulatú zenés, táncos produkciókat láthattak szombaton a I. Kónyi Néptánctalálkozón a kilátogatók. A Kónyi Hagyományőrző és Kulturális Egyesület által megrendezésre került táncos ünnepségen számos izgalmas, vidám előadás  között találkozhattak  a Pannon-Víz Zrt. standjával is az érdeklődők a KEHOP-2.1.7-19-2019-00022 számú pályázat keretében.

A fellépő táncosok között szerepelt Horváth Petra a Pannon-Víz Zrt. kabinetvezetője is, aki a Kónyi Hagyományőrző és Kulturális Egyesület tagja.

A jó meleg időben igazán hűsítő és egyben szórakoztatóak is voltak vizes játékaink, amit a nagyszámú érdeklődés is mutatott.

 

Akik játszottak velünk és teljesítették játékos állomásainkat, azok között állatkerti belépőket sorsoltunk ki napközben.

 

Nagyszerű nap volt, köszönjük, hogy velünk játszottatok!

 

Fotók:

(készítette: Borsi Viktória)