Miért fontos a vízbázisok védelme?

Magyarország hidrogeológiai adottságainak köszönhetően abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy az ivóvízellátás csaknem 95 %-a a felszín alatti vizeken alapszik. Ezért hazánkban kiemelt fontosságú a felszín alatti vizek szerepe és tartós védelmének biztosítása.

 

A Pannon-Víz Zrt. működési területének ivóvízellátása 100%-ban felszín alatti vizekből származik. Győr térségében főként parti szűrésű vízbázisokon keresztül termeljük ki a nyersvizet, amely a vas- és mangántalanítást követően a távvezetékeken keresztül eljut a háztartásokig.

 

A vízszolgáltatóknak, így nekünk is egyik legfontosabb feladatunk, hogy megóvjuk a szennyeződésektől víznyerő-helyeinket és a vízbázisokat. Győr és agglomerációjának esetében ezek a Mosoni-Duna és Duna-menti területek, hiszen ezek szomszédságában létesültek partiszűrésű vízkivételi műveink. A folyó által lerakott kavicsréteg felső részét a nagyobb, az alsót pedig az egyre kisebb kavicsokból álló összlet alkotja. A kutakat ebbe a legalsó rétegbe fúrták, kihasználva a folyóparti kavicsrétegnek a meglehetősen speciális tulajdonságait: a jó vízadó képességet és természetes szűrést.

 

Győr és térségének vízellátását 2 parti szűrésű vízbázis biztosítja. Az egyik a révfalui vízbázis, amely Győr északnyugati határában található és 15 db termelőkútja 2 telepen üzemel. A másik a szőgyei vízbázis 18 db kútból álló kútsorral, amely Győrtől északkeletre fekszik a Duna mentett oldalán.

 

Ezeken a területeken kiemelten fontos odafigyelnünk a környezetszennyezés elkerülésére, mivel a felszínen található szennyezőforrásoktól nem, vagy csak részben védi meg a vízbázisokat a fölöttük lévő kőzetréteg. A szennyezőanyagok elszennyezhetik a talajt, majd elérhetik a talajvizet, ahonnan pedig évek, évtizedek alatt eljuthatnak a mélyebben található vízkészletek felé. Ezek a folyamatok közvetlenül nem érzékelhetőek, így hajlamosak vagyunk a káros folyamat veszélyeit lebecsülni.

 

A vízbázisok védelmének leghatékonyabb eszközei a vízbázisok kiépítésével egyidőben a hidrogeológiai védőterületek kijelölése, majd a védőterülettől a szennyező források távoltartása. Ez az oka annak, hogy a vízbázisvédelmi területek nem használhatók szabadon különböző célokra, illetve nem építhetők be.

 

Mindannyiunk közös érdeke, hogy óvjuk ezeket a területeket és odafigyeljünk vízbázisaink épségére, hogy a jövő generációi számára is megfelelő minőségű ivóvizet tudjunk hátrahagyni és ők is élvezhessék a csapból folyó tiszta és egészséges ivóvíz örömét.