Érdekes változás történt a Pannon-Víz Zrt. életében, ugyanis a társaság Országút u. 4. szám alatti székhelyének és egyben központi irodaházának címe több, mint 50 év után Győr Megyei Jogú Város Jegyzőjének határozata alapján Imaház u. 1. számra változott.
Ez a döntés jelentősen megkönnyíti azok dolgát, akik székhelyünket felkeresik, hiszen a főbejárat előtti közterület elnevezése már régóta az Imaház utca nevet viselte, viszont az épület címe Országút u. 4. számra volt bejegyezve. Emiatt a kevés helyismerettel rendelkezők gyakran nehezen találták meg irodaházunkat.
Valószínűleg kevesen tudják, hogy ezt az utcát már 1913 óta Imaház utcának hívják és onnét kapta nevét, hogy az 1870-es évektől itt állt az ortodox izraelita hitközség imaháza és iskolája. 100 évvel később a már csak raktárnak használt régi kis zsinagóga, valamint a környékbeli lakóházak és pékműhely lebontása után kezdték meg az új fürdőlétesítmény, a kád- és súlyfürdő építését, melynek tervezője Solt Herbert építész volt. Az épület I. emeletén tisztasági kádfürdők, II. emeletén az üzemeltető vízmű vállalat irodái kaptak helyet. Kezdetben a Vízmű ügyfélszolgálata is ebben az épületben működött.
Manapság azonban már ügyfeleink személyesen ügyet intézni itt nem tudnak, azt kizárólag az ETO Park I. emeletén található modern, ügyfélbarát ügyfélszolgálatunkon tehetik meg.
Az Imaház u. 1. szám alatti épület első és második szintjét jelenleg a Pannon-Víz Zrt. irodái és központi tanácsterme foglalják el, az épület földszintjén külön bejárattal a Fürdő gyógyászati szolgáltatásai vehetők igénybe.
A 9002 Győr, Pf. 217 postacímünk továbbra is változatlan, amennyiben azonban az új, Imaház u. 1. szám alatti címre küldik levelüket, az is célba fog érni.